Mi VAGYUNK AZ ESBE, BENOIT DUCATEL

2022-05-17

Benoit Ducatel az ESBE franciaországi és olaszországi leányvállalatainak ügyvezető igazgatója. Két svéd szóval határozza meg az ESBE kultúráját.

Milyen tevékenységi köröket tölt be az ESBE franciaországi és olaszországi leányvállalatának ügyvezető igazgatójaként?

„Akárcsak a motorban keringő olaj, én is a csapatmunka elősegítésén dolgozom, hogy hosszú távon hozhassuk a maximumot. A kulcsszó tehát a motiváció, hiszen célom az összes körülöttem keringő energia ügyfélnek való átadása. Olyan ez, mint a maraton, mivel nem elég egy-egy napon motiváltnak lenni. Minden egyes nap, hét, hónap, sőt év erről szól... Ez a cél pedig csak úgy valósulhat meg, ha hiszel abban, amit teszel, a vállalatodban és a munkatársaidban.”

 

Mi jellemzi a szakmai hátterét? Mivel foglalkozott, mielőtt az ESBE-hez került?

„A természettudományi középiskola előkészítő osztályáig teljesen klasszikus iskoláztatásom volt. Műanyagmérnökként végeztem, és a Valeo 1. autóipari K+F osztályánál helyezkedtem el. Később úgy döntöttem, elvégzem a Nemzetközi értékesítési és menedzsment mesterképzés sportszegmens szakát, és a Lafuma túra- és szabadidőruházati vállalat technikai alsónemű termékmenedzsereként kaptam állást. Ennek köszönhetően tisztában vagyok az értékesítés hátterével. Ipari és szolgáltatási vállalatoknál dolgozva Fokozatosan haladva jutottam az értékesítésig – ipari és szolgáltatási vállalatoknál volt szerencsém gyakorolni a munka számos aspektusát olyan ügyfelekkel dolgozva, mint a Thales vagy az Eads.”
 

Miért jelentkezett az ESBE állására?

„Az ipari szektor dinamikus piacán kerestem kihívást, ahol a saját szerény módomon hozzájárulhatok a gondolkodásmód és viselkedés megváltoztatásához, így felkészülve a holnapra.”


Mióta dolgozik az ESBE vállalatnál?

„2009 elején helyezkedtem el az ESBE-nél.“


Hogyan zajlik egy átlagos munkanapja?

„Attól függően, hogy az irodában dolgozom, vagy üzleti úton vagyok igen különböző módon töltöm a napot. Az új mobilitást segítő eszközöknek köszönhetően azonban általában sok interakció folyik az ESBE-csoportokkal, ügyfeleinkkel és partnereinkkel. Kihívást jelent elérhetőnek maradni úgy, hogy közben a jelenre összpontosítasz. Fontos, hogy mindig hagyj egy kis szabad időt a határidőnaplóban a naponta történő váratlan események számára.“


Kifejtené röviden, milyen hatással volt a világjárvány a munkájára és az ESBE S.a.r.l. és az ESBE Srl számára?

„Egy olyan munkahelyen, ahol a lehető legközelebb szeretnénk lenni az ügyfeleinkhez, kénytelenek voltunk újragondolni a munkamódszereinket. Azonban továbbra is arra összpontosítunk, hogy mindegyikük számára szolgáltatást és támogatást biztosítsunk.“


Hogyan jellemezné az ESBE vállalati kultúráját?

„Két jellemző svéd szóval írnám le: Lagom és Livsnjutare 
A „Lagom” annyit jelent, „nem túl sok, nem túl kevés”. Ez a szó teljesen szemben áll a modern élet túlzásaival, épp ezért szeretjük annyira. Egy etikus, kimért, minimalista és kiteljesedett életmódot takar, amely mindennapi életünk szinte minden területén alkalmazható.
És „Livsnjutare”, mert egyben az élet a szenvedélyünk és igyekszünk maximálisan élvezni azt, sőt, örömmel nézünk szembe a megszokottal és rácsodálkozunk a hétköznapok legjelentéktelenebb dolgaira is.”

EW68a_Benoit_Ducatel_WorldofESBE_650x650.jpg

Hogyan jellemezné az ESBE-t mint munkáltatót?

„Az ESBE nagy jelentőséget tulajdonít az embereknek; a személyiséget helyezi előtérbe a szakmai készségekkel, a kapcsolatrendszerrel és a diplomával szemben. Az ESBE az első pillanattól kezdve megbízik az alkalmazottaiban, és ösztönzi őket, hogy legyenek önállóak és kezdeményezőek. A hibákat mindaddig elfogadjuk, amíg képesek vagyunk megérteni, miért következtek be, hogy a következő alkalommal már jól jöjjünk ki belőlük. Ez egyetértésen alapuló irányítás, amelynek célja a hatékonyság és gyakorlatiasság. Például a franciaországi helyzettel ellentétben mi elképzelhetetlennek tartjuk, hogy azért túlórázzunk, hogy a főnök jó alkalmazottnak tartson bennünket.”


Mi a legjobb a munkájában?

„Egyértelműen az emberek! Ami miatt reggelente mosolyogva ébredek fel, az nem más, mint az emberek, akikkel aznap találkozom. A különböző kultúrájú, de közös értékeket képviselő csoportokban való munka éppoly kellemes, mint gazdagító.”


Ön szerint mi vonzó az ESBE ügyfelei számára, amikor információkat kapnak a vállalatról? 

„Azok az ügyfelek, akik az ESBE vállalat mellett döntöttek, megértették a minőség fontosságát, még azon termékek esetében is, amelyek első pillantásra hasztalannak tűnnek. Tudják, milyen fontosak ezek a termékek azokban a létesítményekben, ahol az energiamegtakarítás, a biztonság és a fenntarthatóság létszükséglet. Mások néha kísértést éreznek arra, hogy megtakarítsanak pár eurót, de ebben az esetben a saját kárukra kockáztatnak.“
 

Miben nyilvánul meg az, hogy az ESBE nagy felelősséget vállal a fenntarthatóság terén? 

„Az ESBE vállalatot még a nagyanyáink idején alapították. A huszadik század minden háborúját, válságát, technológiai forradalmát úgy élte túl, hogy alkalmazkodott a változásokhoz. Ez csak akkor lehetséges, ha a vállalat ragaszkodik a gyökereihez, amelyek generációról generációra szállnak. Az ESBE nem csupán magasra tör, hosszútávú célokkal rendelkezik. Ez tükröződik a termékeinkben, és a csapataink minden egyes tagjában: hosszútávra összpontosítunk!”


Mit gondol, hol tart majd az ESBE 10 év múlva?

„Az ESBE szilárd alapokat hozott létre azáltal, hogy évtizedeken át együttműködött az iparágunk legnagyobb OEM-jeivel. Európai leányvállalataink létrehozásával megalapoztuk hírnevünket a specializált forgalmazás terén. Mára számos telepítő van napi kapcsolatban velünk, ami segítségünkre van szemléletünk és termékeink javításában. Továbbá azt tapasztaljuk, hogy egyre több háztulajdonos veszi fel velünk a kapcsolatot, mert a rendszereinket szeretné használni. Ezért biztos vagyok benne, hogy tíz év múlva sokkal közelebbi kapcsolatot ápolunk majd termékeink használóival, és ezáltal olyan megoldásokat kínálhatunk, amelyek még jobban megfelelnek a jövő kihívásainak.“